Lábnyomok az Ohio partján - A Nagy Folyó

Jóval azelőtt, hogy Coloron de Blainville 1749 júniusában lejött a Szent Lőrinc-erődből egy franica muskétás osztaggal, hogy "helyreállítsák a békét a vadak néhány településén", s elásta tábláit az Ohio partjain "a tulajdonjog megújításának jeleként", a wyandot, mohawk, kajuga meg szeneka indiánok már O-HE-YO-nak hívták gyönyörű, kígyózó folyójukat, ami a wyandotok nyelvén azt jelenti, hogy A Nagy Folyó.
És valóban az volt: gyönyörű, nagy folyó. Isten jelölte ki medrét ujjával a föld színére, hogy véghetetlen céljait szolgálja. Hogy közlekedhessenek rajta az emberek, akik szétszórtan élnek ezen az óriási, lakatlan földrészen. Hogy összekösse a vég nélkül rohanó árra felfűzött apró falvakat. Hogy kimeríthetetlen bőségszaru legyen, fáradhatatlan, örökmozgó energia, mely a kíváncsi természetűeket, a gazdag képzeletűeket, a kalandvágyókat, az álmodozókat, a teremtőerővel megáldottakat arra ösztönzi, hogy szembeszálljanak a természettel, és kiaknázzák a benne rejlő lehetőségeket.

WASS ALBERT: Eliza Az Amerikába érkező bevándorlók kezdeti nehézségeiről, gazdasági és szellemi kibontakozásukról szól a regény: hogyan jutnak egyes családok a semmiből egyről a kettőre pusztán kezük munkájával és józan eszükkel. Eliza Erdély nemes lelkű és dolgos asszonyaira emlékeztet, szinte mindenben összehasonlítható A funtineli boszorkány Nucájával, csakhogy Elizát és családját az amerikai életkörülmények más és más próbák elé állítják. „Aztán egy napon a ti gyerekeitek és unokáitok épp azt teszik majd, amit mi: néhány száz mérfölddel nyugatabbra költöznek, hogy elmeneküljenek, és olyan világot találjanak, amit még nem rontott meg a mohóság... De mi lesz, ha elfogy a tér, és már nem mehetnek tovább? Mi lesz akkor, Eliza, mondd, mi lesz?” - teszi fel a kérdést Wass Albert. A regény szereplői nevében? Az olvasók nevében? Az emberiség nevében?