Urania Cabral harmincöt év után látogat vissza hazájába, a Dominikai Köztársaságba, pedig megfogadta, hogy soha többé be nem teszi a lábát erre a vacak kis szigetre. De mégis látni akarja még egyszer utoljára azt a béna emberi roncsot, mellyé az egykor oly nagy hatalmú apja változott. Nem megbocsátani akar neki, mert úgy érzi, az apja bûnére nincs bocsánat, hanem a bûnhõdését látni: magatehetetlen szenvedését, a riadt tekintetét, amikor szemére olvassa egykori tetteit.
Urania látszólag sikeres életet él: jó nevû jogász az Egyesült Államokban, s még most, negyvenkilenc évesen is kívánatos nõ , csakhogy férfi soha nem érintette a testét az óta a szörnyû éjszaka óta, amikor Trujillo, a Kecske, Dominika diktátora egy szûz kislány testével akarta felgerjeszteni lankadó vágyait.
Miközben Urania újra találkozik apjával és rokonaival, visszatérünk az 1961-es esztendõbe, amikor Trujillót meggyilkolták, és Vargas Llosa borzongatóan eleven képet fest egy diktatúra hétköznapjairól, elénk varázsolva a rendszert kiszolgáló és a zsarnoksággal különbözõ okokból szembeszálló alakokat, és persze magát Trujillót, aki élet és halál ura a szigeten, de a minisztereivel folytatott megbeszéléseken folyton a nadrágját nézi, nincs-e ott árulkodó vizeletfolt, mert egyedül saját testének nem tud parancsolni... és a történelemnek, amely éppúgy elsöpri õt is, mint más aljas, perverz diktátorokat, akik önmagukat isteni hatalommal ruházzák fel.
