A regény elsősorban Trenk Ferenc báró viselt dolgait beszéli el. Előbb a császári, majd a cári hadseregben szolgált. Az osztrák örökösödési háború idején ötezer főnyi pandúrcsapatot szervezett, s nagy bátorságot tanúsított a harcmezőn. Ezredessé léptették elő, de két év múlva kegyetlenkedései miatt megfosztották rangjától és örökös várfogságra ítélték. Jókai szerint kiszámított módon mérgezte meg magát, hogy a nevenapjára előre bejelentett halálával még egy utolsó gonosz tréfát űzzön ellenségeivel.
A másik Trenk: Frigyes, Ferenc unokaöccse, egészen fiatalon II. Frigyes testőrtisztje lett, de unokabátyjával folytatott levelezése miatt hamarosan börtönbe kerül.
Jókai nem elégszik meg az izgalmas események leírásával, hanem megmutatja, hogy a kalandorok is emberek, akik sok-sok lelki fájdalommal küzdenek.
Részlet a könyvből:
1742-ben egy novemberi napon mutatott be egy fiatal nemest II. Frigyes királynak főhadsegéde, Lottum-Willich báró.
A királyt még akkor nem ruházta fel a „Nagy" melléknévvel a közvélemény. Ekkor még „Szép Frigyes" volt. Emlékezett a bemutatott ifjúnak a nevére is, az arczára is; még inkább az alakjára. Mikor az egyetemet meglátogatta egyszer a király, ezt mutatták be neki a professzorok, mint legjobb tanulót, legvitézebb kardvivót és legszálasabb legényt. S azóta még nőtt egy pár hüvelykkel. Kevés híja volt termetéből az egy ölnek. S ez óriás termet a legszabályosabb idomokban volt kifaragva: Apollo alakja, Mars izmaival; arcza elpirulásig ifjú, még hamvas, borotva nem érte: az arcz még egy gyermeké, de a lélek, mely tekintetében előtte jár, egy férfié.
- Te vagy a derék Trenknek a legnagyobb fia, Frigyes; a ki tavaly temetteték el, katonai pompával; tizennyolcz seb helyét vitte magával a sírba és az egész világ becsülését.
