A császár nem szólt egy szót sem, helyette Hszüan Cseng, az utasítás megfogalmazója lépett elő és olvasta fel az uralkodó parancsát:
- "Ma úgy döntöttem, hogy felderítő utat szervezek napnyugati irányban, a több tízezer li kiterjedésű sztyeppéken és sivatagokban, valamint azokon is túl, hogy szövetségeseket keressek a hunok ellen..."
Hszüan Cseng már ismerte a szöveget, és a felolvasás közben tudott másra is gondolni.
68 évvel ezelőtt Mao-tun hun vezér egyesítette a szétszórt hun törzseket, és hatalmas erejét újabb háborúkra használta fel. Megtámadta, és kegyetlenül feldúlta a Birodalom nyugati és északi tartományait, majd háborút kezdett a neki meg nem hódoló jüecsi nép ellen is. 32 évvel ezelőtt a hunok megsemmisítő csapást mértek a jüecsikre, akik napnyugat felé menekültek, és azóta sem hallott róluk senki. A hunok, ellenség nélkül maradva, ismét a Mennyei Birodalom ellen fordultak, és évtizedek óta folyik ellenük a védekező háború.